2012.09.08. 14:31
Nana
Nana, Barni mopsz kutyája, akit már 2 éve Barni anyukája nevel. Eléggé összenőttek. Nagyon aranyos kutya, bár elég lusta sokszor. :) Vittem már én is sétálni, de elég makacs, csak arra mehetünk, amerre Ő akar menni. Mostanában sokat vagyok vele itthon kettesben, miközben mindenki dolgozik. (a képeken Nana nem látható, mert ő állandóan elbújt, nem igazán akart a többiekkel ismerkedni, játszani)
Barni anyukája hétköznaponként egy nénire vigyáz, aki szereti az állatokat. Gondolta is, hogy majd Nana elmegy vele mindig, legalább ő is kikapcsolódik. Erre mint kiderült sokat ugatott az erkélyen, a szomszédoknak nem tetszett az emeletes házban, ami nem is csoda. Ezenkívül elkezdte hullatni a szőrét, úgyhogy a néni tiszta szőr lett. Hazafele meg cipeltette magát, mert meleg volt, és nem volt hajlandó jönni. Mondanom sem kell, hogy azóta sem ment Nana dolgozni. Az első nap után kirúgták. Pedig még mondtam is, hogy nem hiszem el, hogy a kutya hamarabb talál állást, mint én, na de sajna eddig is tartott. Lehet nem volt megelégedve a fizetésével, pedig biztos vagyok benne, hogy egy jó nagy adag vizes tálkát kaphatott. :)))
Ma délelőtt kimentünk Barniék egyik ismerőseihez, ahonnan Nana származik. Kutyatenyésztéssel foglalkoznak. Nemcsak, hogy rengeteg mopsszal találkoztam, de még Columbo kutyája is a kedvencem lett. A hatalmas füleivel, és a szép árva szemeivel hamar levett a lábamról :))
2012.09.08. 13:58
Kaposvár, Miénk a város, Méz fesztivál
Aki akar, talál magának programot Kaposváron. Miénk a város címmel rendeztek egy hétvégét, amikor egésznapos rendezvényekkel szórakoztatták a közönséget. Mi a musical estet néztük meg, Janza Kata és Dolhai Attila énekelt nekünk a Főteren. Majd elmentünk egy helyi discoba, ahol mi Barnival eléggé kilógtunk az életkorunkkal a 16 évesek között, de ezen már nem lepődtünk meg. :) Másnap a Bikini koncertre mentünk ki Barni barátaival, itt láthatóan nagyobb tömeg gyűlt össze, mint előző este.
A méz fesztivál most hétvégén van. Tegnap kimentünk szétnézni, és ez a képen látható kígyó jött szembe velünk.:) Na persze nem szó szerint. :) Vannak, akik ilyen kígyókat tartanak, én nem hiszem, hogy képes lennék ilyesmire. :) Ettől függetlenül bántam volna, ha kihagyom ezt a lehetőséget, és nem próbálom fel nyakláncként a picikét, még ha kicsit féltem is :)) Aranyos volt, rögtön elkezdett rajtam mászni:) Érdekes bőre van.
Különböző mézeket lehetett kóstolgatni, vásárolni. Végig volt vele rakva a főtér. Egy középiskolásokból álló zenekar is fellépett. 4 fiú, akik februárban álltak össze, de meglepetésünkre nagyon jól játszottak.
2012.09.08. 13:30
Túra Badacsonyban
A Badacsonyi kirándulás jól sikerült. Megkóstoltunk pár bort, de itt inkább a túré volt a főszerep. Komppal mentünk át Fonyódról. Áron napról napra egyre többen ismerték fel az utcán, de szerencsére ez nem volt zavaró. A húgom is jól érezte magát, sokat beszélgettünk. A Balatonban is fürödtünk, bár a víz eléggé sekély volt, nagyon sokáig be kellett sétálni, hogy az ember normálisan tudjon úszni benne.
2012.09.08. 13:16
Álláslehetőségek
Barna már külföldről talált magának két olyan állást, melyeket nem kellett azonnal betölteni, így megvárták míg hazaköltözünk. Én nem voltam ilyen szerencsés. Viszont Őt folyamatosan hívták, ment interjúkra, végül a Kite Zrt és a Pick Szeged közül a Pick volt, aki tényleg komolyan is gondolta, hazavárták, majd két interjú után fel is vették. Termelés tervező lett. Kapott céges telefont, jó fizetést, egy munkatársa céges autóval mindennap viszi és hozza a munkából, így a bejárás is meg van oldva, emellett napi 59 Ft-ért ebédel, és reggelit is kap. Azt hiszem egy szava sem lehet. :) Úgy tűnik az Ő szempontjából jókor jöttünk haza. Ahogy nézegetem a lehetőségeket, azóta is sok termelés tervezőt keresnek. Úgyhogy ha ide nem vették volna fel, biztosan talált volna egy másik cégnél hasonló pozíciót.
Nekem kicsit más a helyzetem, ugyanis jelentkeztem általános iskolákba. Voltam is egy interjún, ahol napközis nevelőt kerestek, de végül nem engem választottak. Próbálkoztam adminisztrátorként elhelyezkedni, de kiderült a jópár interjú, ahova behívtak, mind "kamu" volt, és értékesítőket kerestek. Még a BMW is. Elképesztő! Mintha itt már csak ebből állna a világ :))
A Zumba oktatás, amire jártam az csak alkalmi munka lett volna, hogyha betanulom a táncot, de eléggé körülményes lett, és mostanában már úgy látom nem lesz rá időm. De jó volt kicsit kikapcsolódni, embereket megismerni.
Jelenleg van még egy lehetőség, aminek nem tudom még, hogy mi lesz a végkifejlete, de az is lehet, hogy uszodamester lesz belőlem......de erről majd kicsit később.
2012.09.08. 13:15
Kezdetek
Külföldről hazaérkezve volt lehetőségünk kicsit pihenni. Meglátogattuk a Balatont, először Barna barátaival nyaraltunk ott egy hosszú hétvégét, majd később a húgommal, és Barni unokatestvéreivel is.
Voltunk Rákóczifalván kétszer is az elmúlt két hónapban. Mindkétszer esküvőre is hivatalosak voltunk, emellett Barni jókat horgászhatott apukámmal a hobbinkon. Még versenyt is rendeztek ki fog több halat :)
Közben váratlanul Barni unokatestvére, Szilágyi Áron Olimpiai Bajnok lett, amely által kicsit felfordult itt pár napra a világ:) Felmentünk Pestre a hazaérkezésére rendezett kisebb családi vacsorára. Itt találkoztam vele életemben először. Kedves, barátságos családja van. Elnézve hogyan ostromolták a médiából érkező emberek, nem volt valami vonzó ez az újságírós szakma....na de én nem is űzöm ezt nagy iparban. :)) Ettől függetlenül én is írtam róla egy cikket, mely meg is jelent a Blikk hasábjain. Az első cikkem, ami valószínűleg a legolvasottabb lehetett:
http://www.blikk.hu/blikk_sport/igy-mulat-az-olimpiai-bajnok-2100329
Később a Balatonon is együtt nyaraltunk, és megmásztuk a Badacsonyt. Mondanom sem kell annyira elszoktam már a sporttól, hogy utána pár napig alig tudtam menni az izomláztól :)
Voltunk párszor vacsorázni Barni apukájánál is, akinek az élettársa finomakat főz. Van két hatalmas kutyájuk is.
Barni anyukájával, és egy másik hölggyel, Katival lakunk együtt. Nagyon jól kijövünk, Barni anyukája is rendkívül közvetlen, sokat beszélgetünk.
2012.09.07. 14:15
Új kezdet
Úgy döntöttem folytatom a blog írását. Később még én is szívesen visszaolvashatom, hogyan is alakult az életem itthon, és bízom benne, hogy miközben mindenki menekül Magyarországról, talán a mi példánk lesz az, akikből erőt meríthetnek, és talán tényleg megérte hazajönni. Mi hiszünk abban, hogy van még itthon Élet. :)
Utolsó kommentek